Ütött az utolsó óránk?

Kongatják a vészharangot, a 24. órában vagyunk. Ha szétnézünk az ismerőseink között, érdekes, hányan hányféleképpen reagálnak rá. Van, aki csak vállat von, mondván, már úgyis késő, semmi esélyünk. Van, aki igyekszik áttolni a felelősséget másokra, leginkább a nagyhatalmakra, politikusokra, a világot behálózó profitéhes cégóriásokra. Van, aki szerint már késő, élvezzük hát a hátralévő időt, égessük két végén a gyertyát, carpe diem! Aztán vannak a józanok, akik felismerik saját felelősségüket a folyamatban és a maguk eszközeivel igyekeznek tenni a klímaváltozás lassításáért, megállításáért. A kulcsszó: a maguk eszközeivel. Hiszen ha minden ember és minden szervezet épp „csak” annyit tenne, amennyi saját lehetőségeiből telik, akkor sokmilliárd kis lépés hatalmas változás idézhetne elő. Minthogy ez a sokmilliárd ember által kidobott szemét, korlátlanul pazarolt édesvíz, mértéktelen halászat, a milliónyi gépjármű kipöfögött szmogja teszi tönkre ezt a gyönyörű világot, a földi paradicsomot.

Persze a Földet nem kell félteni. Még valószínűleg évmilliárdokig rója fáradhatatlanul útját a végtelen univerzumban. Ám az élet – jelenlegi ismereteink szerint – egy kivételes csoda a kietlen világűrben, és az emberi civilizáció úgy tűnik, elszúrja a lehetőséget, hogy megtudja, mi lett volna ha… Ehelyett időt húz, homokba dugja a fejét, másra mutogat és megteremt egy olyan – történelmi távlatokban mérve nem is olyan távoli – jövőt, ahol mindennapos lesz a harc a létért, az éltető vízért, a termőföldekért. Ahol teljesen hétköznapi szó lesz a hőségriadó, megszokott, hogy évszázados fák ezreit csavarja ki egy-egy vihar, ahol a különböző természeti katasztrófák mindennaposak lesznek. Igazából már most is azok.

A jó hír, hogy bár idő nincs, esély mégis van. A klímaváltozás eddigi hatásai, a gleccserek egyre gyorsuló mértékű olvadása, a világszerte növekvő átlaghőmérséklet rövid, és talán már középtávon sem visszafordítható. Ám nekünk, embereknek igenis van befolyásunk arra, hogy tovább rontunk a helyzeten, vagy megfelelő hozzáállással és széleskörű összefogással behúzzuk a kéziféket. Akkor talán – ahogy egy jövőkutató előrevetítette – a klímaváltozás következményei miatt összeomló emberi civilizáció nem zuhan vissza a neolitikum szintjére.

Önmérséklet, felelősségvállalás és tettek. Kevesebb fogyasztás, környezetvédelem, fák telepítése… számtalan területen sürgető a cselekvés. Hisz mindenki tehet valamit!

És ha elég sokan vagyunk, akkor unokáinknak is lesz jövője!